De csalódott is vagyok, mert a leírtak szerint nem, vagy csak nagyon nehezen lehet sikereket elérni „pusztán” egyéni teljesítménnyel, egy generáció alatt. Ráadásul ezeket a folyamatokat kritikával illetni is minimum kockázatos vállalkozás.

Kiemeltem néhány gondolatot, amely jól összefoglalja a könyv mondanivalóját:

„A mindenről leválasztott, absztrakt gazdaság kutatói könnyen vélhetik úgy, hogy a vállalatok sikere a piaci versenytől függ, azaz meritokratikus. A valóságban sajnos nagyon kevés érdemi mondanivalója van ennek az elvont közgazdaságtannak a tényleges gazdasági folyamatokról, mert az érdemi kérdések a politika és szociológiai térben dőlnek el.

De ugyanez a helyzet a politológiával is. Az ideológiák és pártrendszerek tanulmányozása sem fog eredményre vezetni, amennyiben a tényleges politikai folyamatokat kívánjuk megérteni, amennyiben nem vesszük figyelembe a pénz elképesztő befolyását a politikai folyamatokra. Pontosan érti ezt az egyszerű szavazópolgár, amikor lemondóan tudomásul veszi, hogy a politika a gazdagok homokozója.

A szupergazdagok befolyást vásárolnak maguknak, a politikusok pedig tőkére váltják politikai befolyásukat.
A valódi világ megértéséhez tehát politikai gazdaságtanra van szükség, olyan interdiszciplináris megközelítésre, amely hajlandó tudomást venni ezekről a ténylegesen létező összefonódásokról, és azokat figyelembe véve elemez.

[…]
Az oligarchák által foglyul ejtett állam ellenszere az a társadalom, amelyiknek tagjai elég széles körben tanultak annyira, hogy megértsék, miért óriási probléma az erőforrások szűk elit általi eltérítése. És olyan széles középosztály, amely rendelkezik annyi jövedelemmel, megtakarítással, hogy el is meri mondani a véleményét, nem kényszerül paternalista megélhetési hálózatokba.

Ehhez azonban jóléti állam kell, újraelosztásból finanszírozott, jó oktatási rendszer. Egy szegény társadalom képtelen saját vagyonból megfinanszírozni mindezt.”